Rozványi Dávid – A
halott asszony bekacsint
2. évad
74: Második bekacsintás
Visszaraktam az
egérfogót. Nem kérdeztem tőle. Tudtam, hogy ezzel megszakad a történet. Kell
valamilyen új tárgy, hogy a folytatást felidézzem. Az egérfogó mindent tud.
Mégsem kérdeztem. Tudtam, hogy éjszakánként álmatlanul nézte az ágy alját,
hallgatta az éjjeliedény csobogását.
Elővettem a
filléres emlékeket. A rozsdát megette a szú nyugatra menekülés közben. Az
aktatáska füle maga mellé képzelte a kínzó lelkiismeretet, de a sötétség néma
volt, üresen koppantak a szavak, hamisan nyikorogtak a szólamok.
Visszaraktam a
filléres emlékeket a protézis mosolya mellé. Elegáns ruhákról álmodtak és
világbékéről. Munkaidő után a környezetvédelem lett a hobbijuk. Vadásztak a
hatásra, de még nem biztos, hogy jut számukra 8 óra szórakozás.
Elővettem a poros
üvegszemet és a második kacsintást.
A németek elvitték
a falut, csak az emberek maradtak. Lakodalmat hagytak a mi utcánkban. Azt
elvitték az oroszok. Két kacsintás elgurult.
– El kell
fogadnunk, amit nem adnak.
– Remélem,
megtalálja a hallását.
– A japánok is
mozgolódnak.
– Zászlókat tűzünk
minden mondathoz.
Homokóra került a
szemem elé. Nem láttam a világbéke szenvedését.
Elvették a földet.
Amott az időjárással manipuláltak. Nem jelentették be a dolgozókat, de levonták
tőlük a járulékokat. Az elvett föld kiszáradt. Az időjárás visszafordult. A
dolgozók bérének másik felét bírságokra tartalékolták.
Mezítlábasok
nyomták orrukat a cipőbolt kirakatához.
Visszaraktam a
második kacsintást. Keresek valamit, amiről eszembe fog jutni a nép nagy
nyomorúsága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése