Tilia
– Édes négyes
Szóval nem előre
terveztem, csak egy régi barátnőm átjött, hogy átjöjjön, és mi ketten együtt
csináljunk valami hosszú, élvezeteset, ha már átjött.
Én elmeséltem, hogy
mire vágyom, ő elmesélte, hogy mire vágyik. Megbeszéltük, hogy a kényeztetés
hármasban lenne jó, majd valamire koccintottunk. Jól felhúztuk egymást,
egymásnak esve beszélgetésbe elegyedtünk.
Megbeszéltük, hogy
négyesben jó lenne, ha hármasban nem sikerül.
Megkérdeztem,
felhívjuk-e az első két randomot, akit a telóm kidob, majd síkosítóval hosszon
kenegettük egymás fenekét.
Elmeséltem, hogy én
mindig arra vágytam, hogy ő elmesélje, mire vágyik.
Persze, hogy nem
mondott nemet. Persze, hogy igent mondott. Persze, hogy a pezsgő egyetértett.
Megkérdeztem, hogy
írjak-e Gézának, aki azonnal átjön segíteni. Írtam Gézának, aki azonnal átjött
segíteni. Persze, hogy nem mondott nemet. Elmondtam neki, hogy elsőnek ő kapja
meg (ami hatalmas vágya). Persze, igent mondott. Beengedtem, ittunk egy kicsit,
majd elmentem zuhanyozni.
Nem tudom, mások
mit csinálnak zuhanyozás közben, én a zuhany alatt rájöttem, hogy ilyenkor mindig
vizes leszek.
Visszajöttem
köntösben. Nagyon zavarban voltunk. Megbeszéltük, hogy ezt édes négyesben jó
lenne.
Megkérdeztem, hogy
felhívjam-e Bélát. Persze, hogy ne mondjon nemet, hogy otthon van-e, elmondtam
neki, ha igent mond, akkor nem mond nemet. Persze, nem mondott nemet.
Írtam Bélának, aki
azonnal átjött, beengedtem, ittunk egy kicsit, majd elmentem zuhanyozni.
Hogy ők mit
csináltak ezalatt, nem tudom, de amikor visszajöttem, már négyfelé vágták a
tortát. Megettük az édest négyesben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése